Csorbató (Štrbské Pleso)
   Szöveg    Térkép    Részletes térkép    Google Térkép


    A legmagasabban fekvő üdülő- és gyógytelepülés a Magas-Tátrában, az azonos nevű tó D-i partján.
    1872-ben a Csorbai-tó D-i partján Szentiványi Jozsef földbirtokos egy vadászházat építtetett, ez lett a későbbi turistaközpont - Csorbató - magja.
    A Magyarországi Kárpátegyesület 1875-ben egy turistaszálló építését szorgalmazta, ezt rövidesen további szállodák, éttermek, fürdő és néhány villa megépítése követte. 1895-ben kapta meg a fürdőtelepülés címet. A történelmi Magyarország alatt épült utolsó szálloda az 1906-ban épült Nagyszálló volt (a főépület mai neve Kriván, a K-i szárny mai neve Hviezdoslav).
    1876-ban kocsiúttal kötötték össze Tátracsorbát Csorbatóval, az utat 1921-ben autóúttá szélesítették ki. 1896-ban az említett úttal nagyjából párhuzamosan megépítették a fogaskerekűt, amelyet 1933-ban autóbuszokkal helyettesítettek. 1911-ben épült ki a villamosvasút Csorbató és Ótátrafüred között.
    A II. világháború után a szállodákat asztmát gyógyító intézeteké alakították át. Az 1970-es sívilágbajnokság előtt megépítették a hiányzó szállodákat és éttermeket. Egyidőben felújították és megépítették a közlekedés új épületeit is, beleértve a fogaskerekű újáépítését is, új telekommunikációs épületet, üzleteket és szolgáltatóházat valamint a Malom-pataki-völgy elején egy nagyszábású síparadicsomot. 1976-ban fejezték be a modern Helios szanatóriumot.
    Csorbatón lakott Gustáv Nedobrý (1893-1966), az IAMES nevű hegymászóegyesület egyik alapítója, a szlovák turizmus, hegyivezetés és hegyimentés szervezője.

MEGJEGYZÉS: A település közigazgatásilag Csorba község része.

WEBKAMERÁK:
    
Jazero Štrbské pleso
 
Jazero Nové Štrbské pleso
 
Panoráma Vysokých Tatier
 
Predné Solisko

TÉRKÉPEK:
                           

FÉNYKÉPALBUMOK:
                                               








Szepesség | Gömör | Liptó | Felső-Garam-régió | Szlovák paradicsom | Magas-Tátra | Alacsony-Tátra | Bélai-Tátra
Pienin-hegység | Szepesi vár | Szent Jakab-templom | Lublóvár | Krasznahorka | AquaCity | Besenyőfalu | Tatralandia | Ménhárd | Felsőzúgó