Csorba tó (jazero Štrbské pleso)
   Szöveg    Térkép    Google Térkép


    A Csorba tó (1346 m) a legismertebb és a leglátogatottabb Tátrai tengerszem. A történelmi Csorba község határában található, innen neve. Először 1644-ben Frölich Dávid említi a Bibliotheca seu Cynosura Peregrinantium című művében. Az id. Buchholtz György 1719-ben említést tesz az erdő széli cirbolyafenyő és törpefenyő olajának desztillálásáról. A Csorba tót és környékét a szénégetők, vadászok, favágók és a gyógynövénygyűjtők a már a turizmus fellendülése előtt is ismerték. A Csorba (Štrba) község lakosai fenyegetőztek és 1860-ban meg próbálták leereszteni a Csorba tót, hogy az "értéktelen pocsolya" helyén értékes legelőt nyerhessenek. 1901-ig a Szentiványi család tulajdona volt, akkor a kincstár felvásárolta tőlük.
    A tóba a XIX. szádad végéig mesterségesen halakat telepítettek és télen a jegét kitermelték (a jege különösen tiszta volt, ezért nagy volt iránta az igény - Budapestre, Berlinbe és Bécsbe hordták).
    A legrégebbi képet a tóról 1825 körül festette Müller Jakab János lőcsei tájképfestő. Az első komoly felszíni és mélység méréseket Dezső Dénes végezte 1875-ben.

WEBKAMERÁK:
    
Jazero Štrbské pleso
 
Jazero Nové Štrbské pleso
 
Panoráma Vysokých Tatier
 
Predné Solisko

TÉRKÉPEK:
                           

FÉNYKÉPALBUMOK:
                                             






Szepesség | Gömör | Liptó | Felső-Garam-régió | Szlovák paradicsom | Magas-Tátra | Alacsony-Tátra | Bélai-Tátra
Pienin-hegység | Szepesi vár | Szent Jakab-templom | Lublóvár | Krasznahorka | AquaCity | Besenyőfalu | Tatralandia | Ménhárd | Felsőzúgó